2. fejezet

Köszönjük az újabb feliratkozást. :) Itt is a második, rész, elnézést kérek mindenkitől a rövidsége miatt, jó olvasást! xx

Amber szemszöge

Látszólag türelmesen ültem a fenekemen, és érdeklődve vártam a „nagy bejelentést”. Mondom, látszólag, mert amúgy legszívesebben odaugrottam volna anyuhoz, és megrázogattam volna, hogy siessen már, mert majd’ megölt már a kíváncsiság, mit szeretnének mondani.
- Szóval. - kezdett bele anya. Imádta húzni az agyunkat, ahogy apa is.

- Szóval! - sürgettem.

- Jól van, na. - próbált apu nyugtatni nevetve. - Tehát. A napokban kaptam egy hívást drága testvéremtől, Bobtól. Tudom, hogy mennyire szeretitek a bátyámat, és mivel valami különös tűrőképességgel lettetek megáldva, aminek köszönhetően elég sokszor, huzamosabb ideig kibírtátok a hülyeségeit, és a fiát, aki... Nos, tudjuk, mi van szegény Adam-mel...

- Apa. A lényeget. - szakította félbe Mia. - és nyugodtan kimondhatod, hogy Adam meleg, mindannyian tudjuk.

- Jó, nem húzom tovább az agyatokat. - bólintott. - Bob úgy döntött, a közelben fogja szervezni az idei nyári táborát, amit minden évben megszervez. Szeretnénk, ha ti is oda utaznátok.

- Mi is táborozók leszünk? De szuper! - mosolygott Mia szélesen, és örömében ülve ugrált egy sort.

- Öhm... Nem egészen. - vakarta anya a fejét, mire testvérem jókedve elillant. - Segítenetek kellene Bobnak és Alexnek a szervezésben.

- Remek. - morogtam. - Anyu, apu, nézzétek, nekem nincs bajom Bobbal, imádom, de már van konkrét programom a nyárra! Már elterveztem, milyen lesz az utolsó gimis nyaram, és nem vagyok hajlandó helyette egy rakás ovis kölyköt pesztrálni. - keltem ki magamból. Oké, kicsit talán túlzás volt az „ovis kölyök” kifejezés, de hirtelen ez jött.

- Ja, megvan a nyári programod. Minden napra egy könyv elolvasása, nehogy akár egy agysejted is felmondja a szolgálatot? - mosolygott rám Mia.

- Igen, Mia, ha tudni szeretnéd, pontosan ez a programom. - bólintottam.

- Nem, Amber, nem ez a programod. - ellenkezett anyám határozottan. - Nyomás pakolni. Holnap indultok. - tapsolt kettőt.

- Anyu, most van öt óra. - nézett Mia a falon lógó, ezeréves órára, ahonnan minden órában kiugrik egy kakukk, amivel a szívbajt hozza ránk. (Magunk közt szólva, szerintem idősebb, mint anya...) - Minek menjünk már pakolni?

- Kislányom... Szerintem jobb, ha most nekiláttok, mert ah reggel csináljátok meg, titeket ismerve a fél holmitok itthon marad.

- Ja, igaz. - bólintott Mia. - Gyere, Puffogi, menjünk! - ragadott meg Mia csuklómnál fogva, és elkezdett maga után húzni, az emeletre.

- Puffogi? - vontam fel fél szemöldökömet érdeklődve.

- Egyfolytában morogsz, hogy nem akarsz jönni. - magyarázta. - Pedig hidd el, szuper lesz. Én előre tudom. - kacsintott. - Na, hajrá. - mosolygott rám utoljára, és szó szerint belökött a szobámba, és ő is elvonult a sajátjába csomagolni. Megforgattam a szemeimet, majd levadásztam a szekrényem tetejéről a bőröndömet, és miután leporoltam, nekiálltam beledobálni a holmimat.